Google Mobile First Index

Google mobile-first index – Hol tartunk ma

A mobile-first indexelés már évek óta téma, de mennyire voltál naprakész? Ebben a cikkben összefoglaltuk a Google mobil-első indexeléssel kapcsolatos legfrissebb híreket.

Néhány év eltelt már azóta, hogy a Google bejelentette és azóta a legtöbb weboldal átkerült a Google mobile-first indexébe és ez már nem felkapott téma a keresőoptimalizálásban. Ezért hasznos, ha ismerjük az előzményeket és azt, hogy hol tartunk ma.

A mobile-first indexelés évekkel ezelőtti bejelentése óta a Google most a Page Experience-re is hangsúlyt fektet, amely rangsorolási tényező és nagymértékben magába foglalja a mobilt.

Mielőtt belevágnánk a témába, nézzük meg a mobil-első index kezdeteit és az eddigi ismereteket. Majd utána rátérhetünk arra, hogy mit keres a Google a mobil használhatóság terén, mit jelent azonos élményt nyújtani mobilon és asztali számítógépen, hogyan tudsz megfelelni a Google elvárásainak a mobile-first index bevált gyakorlataival kapcsolatban.

Mi az a mobile-first index

Nincs kétfajta Google indexelés

A Google kijelentette, hogy nincs külön mobile-first index. Ehelyett a mobile-first indexelés azt jelenti, hogy a Google elsősorban a weboldal mobil verzióját használja rangsorolási és indexelési célokra.
2018-ban a Google elmagyarázta, hogy a mobil  indexeléssel a weboldal mobilbarát verziójának URL címe lesz indexelve.

Ha a weboldaladnak külön mobil és asztali URL-je van, a Google a mobil URL-t jeleníti meg a mobil felhasználóknak, az asztali URL-t pedig az asztali felhasználóknak. Ettől függetlenül az indexelt tartalom a mobil verzió lesz.

Áttérés a mobile-first indexre

2017 végén a Google bejelentette, hogy lassan elindítja a mobil  indexelést.

2018 márciusában a Google bejelentette, hogy kiterjeszti a bevezetést és utasította a weboldalakat, hogy készüljenek fel.

Gyors előrelépés három évvel később és ekkor még nem minden weboldalt váltottak át a mobil indexre.

2020 júniusában a Google kijelentette, hogy bár a legtöbb weboldal be van állítva a mobil indexelésre, de sok még nincs.

A Google számos problémát említett a bevezetés késleltetésének okaként. Beleértve a robotok metacímkéit, a késleltetett betöltést, eszközök blokkolását, az elsődleges tartalom, valamint a mobil képekkel és videókkal kapcsolatos problémákat.

Végül a Google 2021 novemberében megszüntette a saját maga által megszabott határidőt, azzal magyarázva, hogy még mindig vannak olyan weboldalak, amelyek még nem szerepelnek a mobile-first indexben, mert nem álltak készen az áthelyezésre.

A Google kifejtette, hogy a felkészültség hiányát számos váratlan kihívás okozta, amelyekkel a weboldalak szembesültek. Ezért úgy döntöttek, hogy nem adnak meg konkrét dátumot az átálláshoz és szeretnék átgondolni a hátralévő nagyobb lépéseket ebbe az irányba.

Új weboldalaknál alap a mobile-first index

Ha a weboldal 2019.július 1. után került kihelyezésre, akkor a mobile-first indexelés alapértelmezetten engedélyezve lesz.

A Google 2019 májusában tette ezt a bejelentést és kifejtette, hogy a változás olyan weboldalakra vonatkozik, amelyek korábban ismeretlenek voltak a Google kereső számára.

A bejelentés részletesen kifejtette, hogy a Google miért teszi a mobil  indexelést alapértelmezetté az új weboldalakon.

A Google szerint, miután az évek során egy okostelefonos Googlebottal feltérképezték az internetet, arra a következtetésre jutottak, hogy az új weboldalak jellemzően készen állnak az új típusú feltérképezésre.

Google Mobile-First Index
Google indexelés

Mobile-usability és Mobile-first indexelés nem ugyanaz

2019 januárjában Mueller kifejtette, hogy ha a tartalom nem megy át a „Mobile-usability” (mobil használhatósági) teszten, attól még áthelyezhető a mobil-első indexelésbe.

Még ha a Search Console „Mobile-usabilty” jelentése azt mutatja is, hogy a weboldalnak érvényes URL-jei vannak, ez még nem jelenti azt, hogy ezek az oldalak készen állnak a mobile-first indexelésre.

Mueller szerint a mobil használhatóság „teljesen elkülönül” a mobil indexeléstől. Következésképpen az oldalakon akkor is engedélyezhető a mobile-first indexelés, ha nem tekinthető használhatónak mobileszközön.

A magyarázata az volt, hogy egy weboldal attól függetlenül, hogy használható e mobil eszközön még tartalmazhatja mindazokat a tartalmakat, amelyek szükségesek a mobile-first indexeléshez. Szélsőséges példaként egy PDF fájlt említett, amit mobilon szinte lehetetlen lenne navigálni, nehéz kattintani a linkre, szöveg nehezen olvasható.

De ott van az összes szöveg és tökéletes indexelhető lenne a mobil indexeléssel. Tehát a mobil használhatóság nem egyenlő a mobil indexeléssel.

Összefoglalva, a mobilbarát és a mobilra reagáló elrendezések nem kötelezőek a mobile-first indexeléshez.
Mivel a mobilverzió nélküli oldalak továbbra is működnek mobil eszközökön, jogosultak lehetnek az indexelésre.

Azonos élmény mobilon és asztali számítógépen

A Google 2020 januárjában kiegészítette a mobil indexelés bevált gyakorlatait és nagy hangsúlyt fektetett az azonos élmény biztosítására mobilon és asztali számítógépeken, és ez a lépés nagyban megváltoztatta az online marketing világát.

Matt Southern nagyszerű összefoglaló listát adott arról, hogy a Google mit ért az azonos élmény alatt:

  • Biztosítani kell, hogy a Googlebot hozzáférjen a mobil és az asztali oldalak tartalmához és erőforrásaihoz és elő tudja állítani azokat
  • A mobil verzióban ugyanaz a tartalom legyen, mint az asztali weboldalon
  • Ugyanazok a meta robots címkék használata a mobil és az asztali weboldalon
  • Ugyanazok a címsorok használata a mobil és az asztali verzióban
  • A két verzióban azonosak legyenek a strukturált adatok

A Google arra figyelmeztetett, hogy ha szándékosan kevesebb tartalom kerül megjelenítésre egy oldal mobilos verziójában, mint az asztali verzióban, akkor valószínűleg csökkenni fog a forgalom.

Ennek oka a Google szerint az, hogy nem tudnak majd annyi információt szerezni az oldalról, mint korábban, amikor az asztali verziót használták az indexelésre.

Ehelyett a Google azt javasolja, hogy a mobilos verzió elsődleges tartalma ugyanaz legyen, mint az asztali weboldalon. A Google még azt javasolja, hogy ugyanazokat a címsorokat használjuk a mobilos verzióban is.

A Google a mobile-first indexelés dokumentációjában megemlíti, hogy az indexelés során csak a mobil oldalon található tartalmat használják fel. Ezért biztosnak kell lennünk abban, hogy a mobilos verziónk ugyanazt a tartalmat tartalmazza, mint az asztali weboldal.

Bevált módszerek a mobile-first indexeléshez

A Google átfogó listát kínál a mobile-first indexelés bevált módszereiről, hogy hogyan biztosítsuk a felhasználók számára a legjobb élményt.

A Google által bevált gyakorlatként megosztott információk többsége nem számít újdonságnak.
Ehelyett a lista különböző ajánlásokat és tanácsokat tartalmaz, amelyeket a Google az évek során máshol is adott.

Az ajánlások listája mellett, amely az ugyanazon élmény létrehozására vonatkoznak mobilon és asztali számítógépen, további bevált módszerek a következők:

  • A hibaoldal állapota legyen azonos a mobil és az asztali weboldalakon
  • Kerüljük az URL-ek töredékeit a mobilweboldalon
  • Győződjünk meg róla, hogy az asztali oldalak egyenértékű mobil oldalakkal rendelkeznek
  • Search Console-ban a mobil és az asztali oldalak is legyenek ellenőrizve
  • A hreflang linkek ellenőrzése külön mobil URL-eken is
  • A mobil weboldal legyen képes kezelni a megnövekedett feltérképezési sebességet
  • Robot.txt utasításai egyezzenek meg a mobil és az asztali weboldalakon

A Google egy teljes szakaszt kínál, amely a különálló URL-ekre vonatkozó javaslatokra összpontosít.

Érdemes megnézni a bevált módszerek dokumentumának „Hibaelhárítás” fejezetét is .

Ez a rész olyan gyakorlati hibákat tartalmaz, amelyek miatt a weboldal nem áll készen a mobil indexelésre vagy a helyezés csökkenéséhez vezethet miután átkerül.

Mueller kifejtette, hogy semmi sem változott a mobile-first indexeléssel azoknál a weboldalaknál, ahol a mobilos verziónak külön URL-jei vannak és használatban van a rel-canaonical. Azt javasolja, hogy a megjegyzések maradjonak változatlanok.

A Google a mobil URL-t gyűjtő URL-ként fogja használni, még akkor is, ha a rel-canonical az asztali URL-re mutat.

Mueller készített egy hasznos grafikát, amely egy előtte és utána indexelési folyamatot mutat be az asztali és m-pont URL-ekhez.

Még egy megjegyzés a bevált gyakorlatokról.

A Google mobile-first indexelés bevált gyakorlatokról szóló dokumentációja kijelenti, hogy bár nem szükséges, hogy az oldalak mobil verzióval rendelkezzenek ahhoz, hogy megjelenjen a Google keresési eredményei között, de nagyon erősen ajánlott.

Ha nincs mobilos verzió, akkor felhasználók a rossz élmény miatt valószínűleg nem fogják használni az oldalt.

Nem csak arra kell koncentrálni, hogy az oldalakat rangsoroljuk a keresési eredmények között, hanem arra is, hogy a látogatónak jó élményben legyen része az oldalon.

Page Experience – Felhasználói élmény

Beszéljünk egy kicsit a Page Experience-ről, azaz az Oldallal kapcsolatos élményekről.

A Page Experience frissítés hivatalosan 2021-ben jelent meg mobileszközökön és mérési jeleket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a látogatók hogyan érzékelik a weboldallal való interakciót.

A Google szerint ez a felfogás túlmutat az oldalon megadott információértéken. Ezért a Google figyelembe veszi az oldal betöltési teljesítményét, vizuális stabilitást és interaktivitást, amelyet a Core Web Vitals (Alapvető webes vitals-mutatók) néven ismerünk.

A Page Experience megvizsgálja a mobilbarát jelleget, a HTTPS-t és a tolakodó közbeiktatott hirdetéseket is, amelyek már a rangsorolási algoritmus részét képezték.

Mobilbarát weboldal

2015-ben a mobilbarátságot rangsorolási tényezőként jelentették be.

Ez a tényező figyelembe vette a szöveg olvashatóságát, a kattintható elemek közötti távolságot és a lejátszhatatlan tartalmat.

Egy évvel később a Google bejelentette, hogy erősíti ezt a rangsorolási tényezőt.

A mobilbarát frissítés eredetileg csak a mobilos keresési eredményekre vonatkoztak volna, de most a mobil indexeléssel általánosságban is érvényesek.

Core Web Vitals – Oldalbetöltési sebesség

A Core Web Vitals olyan tényezőket foglal magába, amelyeket a Google fontosnak tart a felhasználó általános felhasználói élményében a weboldalon, ideértve az Largest Contentful Paint -LCP (legnagyobb vizuális tartalomválasz) , First Input Delay – FID (első interakciótól számított válaszkésés), és a Cumulative Layout Shift – CLS (elrendezés összmozgása).

Ezen tényezők mindegyike hozzájárul a felhasználói élményhez. A minősítésük lehet:

  • Fejlesztésre szorul
  • Gyenge

De hogyan kapcsolódik mindez a mobil indexeléshez?

Sok átfedés van a Core Web Vitals és a mobile-first indexelés között, mivel mindkettő azt vizsgálja, hogy egy oldal hogyan teljesít egy mobileszközön.

Ennek összekapcsolásához kaphatunk tanácsot a Google által biztosított mobile-first indexelés egyik bevált gyakorlatából, aminek a mobilweboldal gyors betöltése a cél.

A Google konkrét ajánlásokat kínál, beleértve a Google PageSpeed Insights használatát és a „Speed” szakaszra való összpontosítást. Természetesen más eszközök is használhatóak a sebesség tesztelésére, többek között a GTMetrix és a WebPageTest.

A mobil oldalakat és az asztali oldalakat elkülönítve értékelik, ami azt jelenti, hogy nincs összesített pontszám a mobil és az asztali számítógépekre vonatkozóan, legalábbi egyelőre.

Google Search Console-ban elérhetőek az asztali és mobil oldallal kapcsolatos élményekről szóló jelentések.

Ahogy a mobil indexelésnél, úgy a Page Experience frissíténél is figyelni kell a weboldal asztali és mobil verziójára is.

Amikor a Google pontoz egy oldalt, akkor teszteli a felhasználó által meglátott oldalverzió sebességét, stabilitását és használhatóságát.

Itt válik bonyolultabbá a dolog. A Core Web Vitals esetében, ha az oldal rendelkezik AMP verzióval, a Google azt fogja használni az oldalélmény pontozására. A mobil verziót ehhez nem használnák, viszont a mobil indexeléshez azt térképezik fel.

Összefoglalva tehát, az AMP verziót használnák a Core Web Vitals pontozásra, a mobil verziót pedig a mobile-first indexelésre.

Teljesítmény javítása mobil indexnél

Nézzük meg melyek azok a módszerek, amik már biztosan beváltak a teljesítmény javításában.

Mobilon és desktopon azonos tartalom

Ha több verziója van a weboldalnak, akkor meg kell győződnünk arról, hogy a fontos tartalom minden verzióban megtalálható. Ilyenek a strukturált adatok, belső linkek, képek.

A Google arra is figyelmeztet a mobil indexelés bevált gyakorlataiban, hogy ha kevesebb tartalom van a mobilos verzióban, mint az asztali oldalon, akkor forgalom csökkenése várható, amikor a weboldalt áthelyezik a mobile indexelésre.

Google robot – hozzáférés engedélyezése

Használjuk ugyanazokat a meta robot címkéket a mobilos verzióban is, valamint kerüljük az elsődleges tartalom késleltetett betöltést (a Googlebot nem tud olyan tartalmat betölteni, amely felhasználói beavatkozást igényel) és engedélyezzük a Googlebotnak az erőforrások feltérképezését.

Strukturált adatok ellenőrzése

Ellenőrizzük, hogy a strukturált adatok megegyeznek az asztali és a mobil verzióban is és helyesek-e az URL-ek.

Mobil weboldal sebesség teszt

Az oldalsebességet már régóta figyelembe kell venni és ez még fontosabb a mobil indexelés és a Page Experience frissítés esetén.

Folyamatos hibajavítás

Ahogy a legtöbb SEO feladat, úgy a hibajavítás sem egy egyszeri munka. Folyamatosan figyelni kell az újonnan felmerülő hibákat és javítani őket. Építsünk ki egy szokást erre vonatkozóan, hogy rendszeresen megnézzük a Mobile-useabilty és a Core Web Vitals jelentéseket.

Google Mobile-first indexelés változások

Végezetül foglaljuk össze milyen változások történtek 2016 óta a Google mobile-first indexelésével kapcsolatban:

  • 2016. november 4.: Kísérleteznek azzal, hogy az index mobile-first legyen
  • 2017. december 18.: Felmérik a weboldalak felkészültségét és óvatosan bevezetik a mobile-first indexelést a kész weboldalakon
  • 2018. március 26.: Szélesebb körben bevezették a mobile-first indexelést
  • 2018. december 19.: Search Console-on keresztül értesítik a weboldal tulajdonosokat, ha áthelyezik az oldalt mobile-first indexelésre.
  • 2019. május 28.: Az új, Google kereső számára korábban ismeretlen weboldalakon alapértelmezetten engedélyezve lesz a mobile-first indexelés 2019. július 1.-től.
  • 2020. május 4.: Minden weboldalon engedélyezve lesz a mobile-first indexelés 2020. szeptemberétől
    Láthatjuk, hogy sok mindent kell tudni és észben tartani a mobile-first indexelésről.

Ügyelj arra, hogy kövesd a bevált módszereket és kövesd figyelemmel a weboldalad teljesítményét, hogy sikeres legyél a mobil indexelés világában.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük